Evercas - Prológus

Na most, többen is vannak, akik tudják, hogy gyakorlatilag két éve ülök ezen a történeten, holott nemhogy befejeztem, de többször át is néztem. Egyszer blogot is nyitottam neki, de gyorsan felhagytam a publikálással. Ennek két oka van; az egyik, hogy rettenetesen lusta vagyok ilyen téren. A másik, hogy hiába a sok ellenőrzés, a mai napig nem vagyok vele elégedett. 

Most azonban belegondoltam, hogy végül is semmit sem veszíthetek azzal, ha kiteszem, így hát áthoztam erre a blogra, mondván hátha akad olyan, aki el akarja olvasni. 

Igazából nem is fűznék hozzá többet, az új, nagyon kreatívan "Evercas"-nak elnevezett menüpontban többet is megtudhattok a történetről és a születéséről. 

Jó olvasást, a véleményeket természetesen nagy örömmel fogadom! 

***

A két lány egymástól néhány lépésre állt meg. A vaksötétben egy idegen azt is gondolhatta volna, hogy ikrek; mindkettejük vörös, derékig érő hajkoronával büszkélkedhetett, nagyjából egyezett a magasságuk és a testalkatuk között sem volt sok eltérés. Sápadt bőrük szinte világított az éjszakában. Viszont aki ismerte őket, tudhatta, hogy egyiküknek sötétvörös, másikuknak több árnyalattal világosabb a haja, és az arcuk is egészen más. Kala-é barátságos, erős fényben meg lehetett számolni a szeplőit lágy vonásain. Calidus egész lénye fakóbb, mintha kísértet lenne, arca gyakran komor, zárkózottságról árulkodik.

– Militisék néhány órája elmentek – szólalt meg Calidus.

– Már így is késésben vannak. Nem fognak odaérni. A tanácskozást bizonyára előrébb is hozzák, pont az ilyen esetek elkerülése végett.

– Többet kellett volna foglalkoznunk a tervezéssel – sóhajtotta Calidus. Kala tudta, hogy barátja még ezért is magát okolja, holott egyáltalán nem tehetett róla. Ő igyekezett közülük a legjobban.

– Amora elkésett az információval, mert csak lassan tudott haladni. – Próbálta nyugtatni a lányt, noha nem sok sikert ért el vele, különösen, mivel ő maga sem volt nyugodt.

– Most már mindegy. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy épségben visszatérnek. Használható információra aligha számíthatunk.

– A semmi jobb, mintha valami baj történne.  

Calidus néma maradt, Kala mellett elnézve a távolba meredt. A lány tudta, hogy barátnője rálinából eredően sokkal jobban lát a sötétben nála, és néha irigyelte is ezért. Ugyan az évek alatt kezdte megszokni a sötétséget, és a szeme is alkalmazkodott valamelyest a körülményekhez, úgy érezte, ettől az érzékétől teljesen megfosztották.

– Felesleges tovább kint ácsorognunk. Még valakinek feltűnünk. A ház falai legalább majdnem minden zajt kizárnak. – Calidus ezzel sarkon is fordult, és sietős, de hangtalan léptekkel megindult a kis építmény felé. Az aljnövényzet nedvesen csiklandozta Kala bokáját, ahogy a kelleténél pár centivel rövidebb nadrágjában követte a mágus sötét sziluettjét.

Nem voltak messze a háztól, ahova most egymás mögött léptek be. Mikor már mind a ketten beértek, Calidus bezárta az ajtót, majd a falhoz lépett és motyogott valamit az orra alatt. Tenyeréből nyaldosó lángok bújtak elő, és átterjedtek a kesze-kusza, gallyakra, vagy drótra hasonlító szálakra, mire azok azonnal izzani kezdtek, fényük betöltötte a helyiséget.

Kala körül sem nézett, egyenesen az asztalhoz sietett, és letelepedett mellé. Gyűrött térképet kotort elő erszényéből, majd kiterítette maga előtt.

– Még mindig azt mondom, hogy fent gyorsabban haladnánk.

– Kockázatos – vetette oda Calidus. Hátra sem nézett, éppen azzal volt elfoglalva, hogy elrendezze régi, kopott gerincű könyveit az egyik falba rejtett szekrényben. Kala tudta, hogy mindjárt kivesz közülük egyet, mert ez a rutinos mozdulatsor mindig csillapította egy kicsit feszültségét. Mintha bizony bármi lenne azokban a vacakokban, amit még nem tudnak, gondolta bosszúsan.

– És sokkal rövidebb is – ingatta a fejét Kala, továbbra is a gyűrött térképet tanulmányozva.

– Nem szállok vitába veled, mert ezt a témát már megtárgyaltuk.

– Makacs vagy – morogta a sötétvörös lány. A fényben máris jobban látszott közöttük a különbség.

– Nem hiszem, hogy ez még meglep. – Calidus megeresztett egy félmosolyt, aztán a kezében tartott könyvvel együtt helyet foglalt az asztal túlsó felén. A kötet súlyos puffanással landolt, kisebb porfelhőt kavarva maga körül.

Újra csak hallgattak. Mind a ketten el voltak foglalva a maguk dolgával, Calidus a könyvvel, Kala a térképpel, és vártak. Hiszen folyton ezt tették – gondolkodtak, és vártak.

Kivételesen nem kellett túlzottan türelmesnek lenniük, mert nemsokára kopogás hallatszott a nehéz faajtó külső feléről. Egy kopogás, hosszú szünet, kettő gyors koppantás, még egy hosszú szünet, majd még három kopogás, szünet nélkül. Mindkét lány jól ismerte már a jelet.

Calidus felpattant a helyéről és már sietett is, hogy kinyissa az ajtót, utat engedve az érkezőnek.

Szőkésbarna hajú, fekete szemű, magas fiú lépett be a helyiségbe. Egy pillanatra kifejezéstelen maradt az arca, amíg Calidus újra bezárta mögötte az ajtót, majd mikor a lányok már szemben voltak vele, elmosolyodott. Kala megkönnyebbült. Legalább nem minden ment rosszul ezen a napon.

– Hölgyeim – kezdte Wetta. – Jelentem, eggyel több átjáró érhető el. Igazán hálásak lehettek nekem.

– Persze, hogy azok vagyunk – forgatta a szemét Kala, de azért mosolygott hozzá. – Ott a térkép az asztalon. Tiéd a megtiszteltetés.

– Ó, minő kedvesség és figyelmesség. Esetleg íróeszközt is kaphatok hozzá, vagy a tulajdon véremet használjam, mivel az sokkal ünnepélyesebb?

– Ne gúnyolódj! – korholta Calidus. – Csak csináld úgy, ahogy mindig.

Wetta színpadias fejcsóválás kíséretében az asztalhoz lépett, és a papírért nyúlt. Kezével egyszerű mozdulatot mutatott be fölötte, mire az enyhén megemelkedett, hogy aztán egy pillanattal később visszasüllyedjen, és csak egy apró pont tanúskodjon róla, hogy egyáltalán történt vele valami.

Ez a pont pedig részévé vált a többi hasonló jelölés egyre sűrűsödő tengerének, közelebb és közelebb juttatva őket a céljukhoz. Kala beleborzongott az örömbe, ami hirtelen átjárta. Érezte, hogy most még Militis sem tudná fenntartani a keserűség állarcát, mint ahogy az ilyen alkalmakkor soha. Wetta önelégülten vigyorgott mellette.