2018. június 30., szombat

LMBT támogatás - Meddig jó, mikortól sok?

Így a Pride Month végére egyre jobban elszaporodtak a témával kapcsolatos bejegyzések, szóval gondoltam, beállok a sorba és jól szítok egy veszekedést.
Mielőtt valaki elsiklana az irónia mellett és komolyan venné az előbbi mondatot, leszögezném, hogy szó sincs erről.
Már régóta meg szeretném írni ezt a bejegyzést, csak sosem jutottam el idáig, most meg végre ráparancsoltam magamra, hogy addig nem állok fel a laptopom mellől, amíg meg nem írtam.

Gondolom mindenki tudja, mi ez a téma, nem kell bemutatni, de a nagyon kezdők kedvéért elmondom, hogy az LMBT az angol LGBT magyar megfelelője, ahol az L a leszbikusoké, az M a melegeké, a B a biszexuálisaké és a T a pedig a transzneműeké. Igazából ha nagyon pontosak akarunk lenni, az LGBTQ+ sokkal kifejezőbb, mert abban mindenki benne van.

Na de. Mi az istent akarok én ezzel? Leginkább összefoglalni a véleményemet a témáról, és kitérni több nézetre is, illetve egy kicsit magára a támogatásra, mert szerintem erről is fontos beszélni.
A világért sem akarok veszekedést szítani, szerintem régen rossz, ha a dolog erről szól. De ha valakinek beletipornék a lelkébe, azért előre is bocsánat, nem tervezem.

Szögezzük le: totálisan elfogadó vagyok az LMBT közösség tekintetében. Pedig engem alapjáraton nem így neveltek, nagyon szeretem a családom, csodálatos emberek, de sajnos ilyen téren nem túl elfogadóak, és ez soha nem is volt titok. Én sokáig egyáltalán nem foglalkoztam a dologgal, aztán egy idő után, néhány éve kialakult bennem egy amolyan erőszakos védelmezés, mind ilyen téren, mind a rasszizmussal kapcsolatban.
Szerintem az egyik legnagyobb hülyeség a világon, hogy akár a szexuális beállítottsága, akár a bőrszíne, akár a neme alapján máshogy bánjunk az emberekkel. Mert ezek aztán a világon semmit nem befolyásolnak. Nem attól lesz bunkó, érzéketlen, alattomos vagy önző valaki, mert a saját neméhez vonzódik.

Az ítélkezésnek semmi értelme, meg kell ismerni egy embert ahhoz, hogy véleményt alkothassunk róla. De ez mindig így van. Nem fogok automatikusan szeretni valakit azért, mert heteró, vagy épp biszex, mint ahogy utálni sem fogom ugyanezért. Engem az emberi értékei érdekelnek, a viselkedése, az elvei, az, hogy mennyire segítőkész, mennyire figyelmes, megfontolt és emberséges. Ennek semmi köze ahhoz, hogy kikhez vonzódik.

Épp ezért szerintem a világ legfeleslegesebb dolga azon agyalni, hogy "mitől lesz valaki meleg". Úgy született, ez van, kit érdekel? Engem aztán hidegen hagy. Ez pont olyan, mint hogy mondjuk valaki hajjal születik meg, van, aki meg anélkül. Befolyásol ez engem vagy őt bármiben, ami számít? Nem. Hát akkor meg? Azt sem akarom tudni, hogy a heteró párok mit csinálnak a hálószobájukban, nem tartozik rám és nem is érdekel.

Aztán jön az, hogy van, aki elfogadj, van, aki nem. Na most, én igyekszem megértő lenni. Tudom, hogy az emberiség hozzáállása a dologhoz minden korban másmilyen volt. Azt is tudom, hogy általában nem könnyű levetkőzni azokat az elveket, amik között az ember felnő. De azért egy kicsit bennem van, hogy nekem mégis sikerült, akkor másnak miért ne sikerülne?
Mindenesetre - nem fogok hazudni, nehezen, de el tudom fogadni, ha valaki szerint ez nem természetes. Nem azért, mert egyetértek vele, csak próbálom megérteni valahogy. De. Akkor sincs joga ezért elítélni egy embert. Nem kell róla beszélgetni, aztán kész.
Olyan nincs, hogy homofóbia. Koszfóbia, az van, de homofóbia nincs. Belegondolt már valaki ebbe a szóba? Azt fejezi ki, hogy fóbiád van, irtózol bizonyos embertársaidtól. És lehet, hogy lesznek, akik most nagyon megutálnak, de ez van, én így gondolom; ilyet nem lehet. Nem jelenthetjük ki, hogy írózunk sok társunktól egy ilyen apróság miatt, mint hogy nem olyan a szexualitása, mint nekünk.
Szóval nem szeretni magát a jelenséget lehet, természetellenesnek gondolni lehet, de ez alapján elítélni egy egész embercsoportot, elnevezni fóbiának, mintha valami betegség lenne, és ezzel jogosnak tekinteni a gyűlölködést, na, ezt az én nézeteim szerint nem.

Ilyenkor abba érdemes belegondolni, hogy hogyan érezheti magát az a tizennégy éves kamasz, aki egy ugyanolyan ember, mint bárki más, amikor felfedezi, hogy meleg. Akaratlanul is felmerül benne, hogy innentől sokan utálni fogják, máshogy néznek rá - holott a személyiségében semmi sem változott. És nagyon sokan ezen soha nem is tudják túltenni magukat, mert sajnos sok esetben ez a félelem be is igazolódik.

Igazából a legtöbb esetben még csak bele se kell menni a témába. Senki nem kéri. Egyszerűen nem kellene fontos információnak tekinteni a szexuális beállítottságot.

De - és erről azért kevesebben beszélnek - át lehet esni a ló túloldalára is. A támogatás jó és fontos, viszont túlzásba lehet vinni. Az egyik legnevetségesebb dolog szerintem, amikor néhány (természetesen nagyon intelligens) kamasz lány kijelenti, hogy nekik kell egy meleg barát, mert az milyen cuki már. Jó reggelt kívánok, ez nem egy állatfaj, ha cukit akarsz, tarts kiskutyát.

Alapjáraton a pride is jó és hasznos, de az a helyzet, hogy sok olyan dolog van ezzel kapcsolatban, amit megértek azok részén is, akik ellenzik.
Szögezzük le: amíg az országban azonos nemű párok nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe, és bármiféle megkülönböztetés éri őket, addig a pride teljesen jogos és fontos.
Viszont ezt is tudom és elismerem, hogy mindig van ennek egy magamutogató része, mindig van olyan, aki túlzásokba esik. Az a helyzet - és ez mindenre igaz -, hogy tökéletes egyenlőség nem létezik. Valaki mindig egyenlőbb. Ezért a túlzások, a kompromisszumra való hajlam teljes hiánya, az erőszakosság és a túl nagy hang mindenhol előfordul. A pride-ot gyakorlatilag lehet úgy felfogni szerintem, mint egy jogokért való tüntetés, és ez a része minden tüntetésnek megvan. Az a baj, hogy túl sokan értik félre a célját.

Én arra az állapotra vágyom, amikor a szexuális beállítottság, a nem és a bőrszín tényleg csak teljesen mellékes információk. És ehhez igazából összesen annyi kellene, hogy az emberek megértség, hogy ezek nem befolyásolnak semmit.
Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy a másik oldalról sem visszük túlzásba a dolgot. Nem kell azért jobb embernek tartani valakit, mert nem heteró, nem kell rápörögni, nem kell folyamatosan ezzel kapcsolatos témákkal zaklatni. Szerintem ez is hihetetlenül idegesítő és az égvilágon semmi szükség rá.
Az ember rettentően összetett, nincs köztünk két egyforma, mindannyiunknak kismillió tulajdonsága, elve, hangulata és gondolata van, és ezekbe egyáltalán nem szól bele az, hogy ki tagja az LGBTQ+ közösségnek és ki nem.
Ezzel, és egy fantasztikus számmal zárnám a bejegyzést, hogy megmutassam, tudok ám pozitív is lenni.

6 megjegyzés:

  1. "nekik kell egy meleg barát, mert az milyen cuki már"
    Kedves volt szobatársam új hobbija xD Nagyon gáz.
    És egyébként annyira igazad van a Pride-dal és a túlzásba vitt dolgokkal kapcsolatban, szerintem úgy egy hete volt hogy én is fennakadtam ezen. Jaa. És jó, hogy írtál róla, a sok nyálas cikk között jó a józanság ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos én is ismerek ilyen embereket, többet, mint egészséges lenne :'D
      És köszi :3

      Törlés
  2. A "kell egy meleg barát" részhez van egy igazán érdekes történetem, ami a mai napig nem hagy nyugodni, úgyhogy inkább nevetek rajta kínomban...
    Egyik eszes ismerősöm valamelyik nap megállított, és közölte velem, hogy "milyen szerencsés vagyok már, mert van egy meleg (egyébként biszex, de ez az egészhez képest tényleg csak részletkérdés) barátom, és ugye együtt járunk vásárolni meg ilyenek, neki is kell egy, szerezzek neki".
    Tudni kell rólam, hogy egy béketűrő ember vagyok, de ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy felállok, és az illetőt közelebbről is megismertetem a fallal. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki annyira sötét, mint ő, emberekről, és nem állatokról beszélünk, te jó ég... ott is hagytam szerencsétlent, még mielőtt valami olyat teszek, amit nem kellene (egyébként meg mi ez a klisé, hogy együtt járunk vásárolni, látszik az amerikai tinifilmek hatása).
    Egyébként a cikkel egyetértek, és tetszett, csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nincs ennyi önuralmam, és elküldtem volna melegebb éghajlatra :'D
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Jó volt ezt az irományt olvasni :) egyébként (lány vagyok) nekem is van meleg barátom. De nem azért mert milyen 'cuki" hanem mert abszolút elfogadom az ilyet, és egyébként is együtt nőttem fel vele. :D Szánalmas tényleg, ha valaki szerezni akar egyet magának -.- most ne már :D volt transznemű ismerősöm is, nekem sosem volt ezekkel bajom. A mai napig nem értem, hogy másoknak miért okoz gondot elfogadni a többi embert úgy, ahogy van. :( talán majd egy nap...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, remélhetőleg megéljük azt a napot. :'D
      Az ember sajnos ilyen, ha nincs probléma, csinál, de talán ezen túllépünk egyszer.

      Törlés