Radio Ga Ga

→ Novella

→ Fanfiction

→ Songfic

→ Harry Potter

→ Enyhén Wolfstar

→ Kihívás miatt írtam, ne nézzetek így rám

Song:

A kihívás posztját ide kattintva leshetitek meg. 

            Remus Lupin rettenetesen fázott. Abban az évben a tél különösen kegyetlenül bánt azokkal, akiknek épp hogy csak az éhenhaláshoz akad elég pénzük, és meglehetősen korán beállt a fagy.

            Ritkán járt az Abszol Úton. Általában apró, barátságtalan és huzatos lakásában ücsörgött, amikor végzett az aktuális munkahelyén. Sajnos ezek a munkahelyek sokszor havonta változtak, ugyanis sehol sem tűrtek meg sokáig egy vérfarkast, és nem egyszer hetekig nem talált semmit sem. Most is épp egy ilyen időszakban találta magát, és gondolta, a Foltozott Üst sokszínű vendégei között talán akad valaki, aki kisegítheti.

            Utálta, hogy ennyiszer másokra szorul. Már akkor sem szerette, amikor folyton a barátaitól kapott segítséget, de akkor legalább voltak barátai. James és Lily rengetegszer hívták meg magukhoz, és ha tetszett neki, ha nem, sokszor napokig marasztalták. Sirius folyton ruhákkal halmozta el, mondván megvette őket, de aztán mégsem tetszettek neki, és nem egyszer állított be hozzá kész lakomát maga körül röptetve. Még Peter is folyton igyekezett kisegíteni, pedig Remus tudta, hogy neki sincs sok.

            Mindezt megtanulta elfogadni. Már a Roxfortban kialakult köztük egy kimondatlan egyesség, miszerint Remus barátai egyszer sem mondják ki, hogy segítenek neki, de megteszik, ő pedig nem tiltakozik, hiszen ez nem szégyen, és erre vannak a barátok.

            Néha mégis kényelmetlenül érezte magát, de most ezt a kényelmetlenséget is visszasírta.

            Mire beért a Foltozott Üstbe, teljesen átfagyott. Foltos talárja nem jelentett akadályt a fagyos szélnek, meztelen kezeit szinte nem is érezte, hajába belefagytak a hópihék. A munkakeresésről meg is feledkezett, csak arra tudott koncentrálni, hogy végre felmelegedhet.

            A kocsma szinte teljesen tele volt. A nagy tömeget látva azonnal megérezte azt a belső kényszert, ami arra biztatta, hogy egyedül maradjon, de nem talált szabad asztalt, így hát megállt egy szintén meglehetősen rongyos boszorkány mellett, aki elmélyülten kopogtatott egy rádiót a varázspálcájával.

            – Jó napot – köszönt csendesen Remus, és a megérintette az idegentől lehető legtávolabb lévő szék támláját. – Ideülhetek? Minden asztal foglalt.

            A boszorkány szórakozottan bólintott és tovább kopogtatta a réginek tűnő készüléket. Recsegésen kívül semmilyen hang nem jött belőle.

            – Biztosan sok neki a mágia itt – jegyezte meg óvatosan Remus. – Ezek a mugli eszközök ritkán működnek az ilyen helyeken.

            – Csak türelem kell hozzá, működni fog – eresztett meg egy mosolyt a boszorkány. Nagyjából olyan idős lehetett, mint Remus, és a férfinak majd’ megszakadt a szíve, amikor meglátta, hogy ugyanolyan sötéten csillogó szemei vannak, mint Siriusnak.

            Sirius.

            A varázsló, aki képes volt megbűvölni egy hasonló mugli kütyüt, csak hogy a Roxfortban is hallgathasson mugli zenét, mert tudta, hogy ez az őrületbe kergeti az összes Blacket.

            – Mit hozhatok?

            Tom, a fogatlan kocsmáros rángatta vissza a jelenbe. Gyorsan rendelt egy vajsört. Korgó gyomra jelezte, hogy valami ételnek is örülne, de erszénye azonnal nemet mondott.

            – Mindig meg szokták kérdezni, hogy miért ragaszkodom a mugli rádióhoz és a mugli zenéhez – jegyezte meg némi hallgatás után a boszorkány.

            – Van egy barátom, aki ugyanilyen… Volt – tette hozzá, és görcsbe rándult a gyomra. Úgy érezte, ebben a percben képes lenne leugrani a Griffendél-torony tetejéről.

            A boszorkány abbahagyta a szerkezet kopogtatását és felegyenesedett ültében. Most, hogy Remus jobban szemügyre tudta venni, látta, hogy nem is olyan rongyos, mint ahogy elsőre gondolta.

            – Sajnálom – mondta együtt érzően. – Tudja, a rádióm volt az egyetlen barátom kamasz koromban – magyarázta. Az akkori egészségügyi állapotom miatt magántanulónak kellett lennem… A szüleim sokat dolgoztak, testvérem pedig nem született, így nem akad túl sok más társaságom.

            Remus megsajnálta a fiatal nőt. Nem szerette az életét, de legalább a Roxfortban, a barátai társaságában jól érezte magát.

            – A zene csodákra képes – folytatta a boszorkány, mivel a férfi nem felelt. – Ez a mágia egyetlen formája, amihez a muglik is értenek. Sőt, néha jobban is csinálják, mint mi.

            – Már a muglik se nagyon hallgatnak rádiót – merengett hangosan Remus. – Nemrég hallottam egy férfit arról panaszkodni, hogy a gyerekeit ez már nem is köti le, pedig ő mást sem csinált fiatalon a barátaival.

            Tom meghozta a féri rendelését. Udvariasan megkínálta a boszorkányt, aki megköszönte, de visszautasította az ajánlatot, így hát nekilátott az italnak. Érezte, hogy felmelegszik tőle a teste, beleborzongott a kellemes érzésbe.

            – Megpróbálhatom? – kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve, a rádió felé bökve.

            – Csak nyugodtan – tolta oda neki a nő.

            Remus szemügyre vette a kopott készüléket. Sirius is hasonlót hurcolt magával, ugyanúgy világított rajta a sárga fény és ugyanúgy meglazultak rajta a gombok, mint ezen.

            Elkezdte tekergetni a legnagyobbat, amivel a frekvenciát lehet állítani, másik kezében a pálcáját tartotta.

            Hirtelen abbamaradt a recsegés, és gyenge dallamocska kezdett áradni a hangszóróból. A boszorkány erre izgatottam felkapta a fejét, még a talárja is lecsúszott a válláról a hirtelen mozdulattól.

            Remus még egy kicsit tekert a gombon, aztán felhangosította a szerkezetet.

            – Köszönöm! – kiáltott fel izgatottan a nő. Kicsit közelebb húzódott a rádióhoz, hogy jobban hallja a zenét.

            – De hiszen ez… – kezdett bele Remus, aztán elakadt, mert megint kihagyott egy ütemet a szíve.

            – Queen – fejezte be helyette boldogan a boszorkány.

            Remus körül eltűnt a hangos, zsúfolt helyiség, és visszarepült az időben. A roxforti hálótermükben találta magát, újra tizenhat éves volt, és Sirius ágyán ült. Az ágy tulajdonosa mellette kuporgott a földön, és kutyaszerűen vonított egyet, amikor végre sikerült zenét kicsikarnia a rádiójából.

            Ugyanaz a szám volt. Bohemian Rhapsody. Sirius mindig teljes átéléssel énekelte, ha csak ketten voltak. Azt mondta, Freddie Mercury hiába mugli, több varázslat szorult bele, mint bárkibe a Roxfortban.

            Remus mindig is úgy gondolta, hogy van valami közös barátjában és az énekesben. A kisugárzásukban.

            Erőnek erejével visszarángatta magát a jelenbe. Az ismeretlen boszorkány csillogó szemekkel hallgatta a jól ismert számot, és mikor vége lett, olyan arcot vágott, mint akivel most közölték, hogy idén elmarad a karácsony.

            – Talán a következő szám is tőlük lesz – mondta reménykedve.

            Hamarosan el is indult az a következő szám, de Remus nem ismerte fel. A nő kitörő öröméből azonban arra a következtetésre jutott, hogy ez is Queen.

            – Mi a cí… – kezdte, de a boszorkány a szavába vágott.

            – Radio Ga Ga – suttogta, hogy nehogy túlkiabálja a zenét. – Olyanoknak szól, akik még mindig hallgatnak rádiót – tette hozzá mosolyogva. – Tavaly adták ki.

            Olyanoknak szól, akik még hallgatnak rádiót.

            Sirius biztosan hallgatna, ha tehetné.

            Erre a gondolatra úgy érezte, az összes levegő kipréselődik a tüdejéből. Alig érzékelte a világot maga körül, felpattant a székéről és ugyanazzal a lendülettel majdnem fel is borította azt.

            – Minden rendben? – kérdezte a boszorkány.

            – Persze – hazudta, és sikerült annyira lenyugodnia, hogy még egy félmosolyt is magára erőltessen. – Csak eszembe jutott valaki, ennyi az egész.

            Kényszerítette magát, hogy a varázslók és boszorkányok sokszínű tömegére koncentráljon. Magába szívta a friss ételek és a vajsör egymással keveredő illatát, hagyta, hogy átjárja a helyiség melege. Úgy döntött, hogy sétál egyet az Abszol Úton.

            – Tudja, ő nem is mugli – mondta hirtelen a boszorkány, amikor Remus el akart köszönni tőle.

            – Tessék?

            – Freddie Mercury – bökött a rádióra a nő. – Néhány hónapja derült ki, hogy nem mugli, hanem varázsló. Csak épp több mágiát talált a zenében, mint a varázsvilágban, úgyhogy az éneklésnél maradt.

            Remus hezitált egy pillanatig. Talán még ott maradhat egy kicsit a Foltozott Üst melegében, és élvezheti a zenét. Talán nem kell mindig egyedül maradnia a hideg estéken.

            A barátai is ezt akarnák. Hogy ne hagyja el magát, hogy továbbra is meglássa a varázslatot a világban.

            Így hát visszaült a helyére, és csendben hallgatta a varázslatot, amíg odakint el nem állt a hó.

           

           

           

Retró kihívás

Hála a jó égnek Majra előállt egy új kihívással, csak hogy biztosan ne unatkozzunk errefelé (♡) . A kihívás lényege, hogy a kihívó a szabályok szerint kijelöl három számot, amik közül az egyikre a kihívottaknak songficet kellene írnia. Elég ötletesnek találom a dolgot, és köszönöm szépen Majrának, hogy kitalálta és hogy gondolt rám!


Szabályok/Menetrend:

1. Köszönd meg a kihívást annak aki kihívott! (Tudom, hogy alap dolog, de attól tartok jobb ha leírom.)
2. A kapott számok közül (egy a 70'-es egy a 80'-as egy pedig a 90-es évekből) választassz egyet, amire írsz egy jelenetet, egypercest, novellát, a bátrabbak akár felhasználhatják egy fejezet megírásához is. Csak fontos, hogy jelöld meg a kihívást!
3. Válassz te is három dalt a fent leírtak alapján.
4. Hívj ki öt embert.
5. Ha kész a történeted légy szíves küld el nekem! (linkeld chatben, keress meg facebookon stb.)

Na most én ezt a szabályzatot nem tervezem minden pontján betartani. Nem szeretnék erőszakosan arra törekedni, hogy meglegyen az az öt kihívott ember, hanem olyanokat akarok kiválasztani, akiket tényleg ki akarok hívni, és ez nem lesz öt. De szerintem ennek több értelme van, mintha rámutatnék random emberekre, akikről soha nem is hallottam, csak hogy a számok stimmeljenek.

Meg kell, hogy mondjam, több szempontból is nekem való ez a kihívás. Egyrészt ha hozzám vágnak valami alapot, akkor tudok ténylegesen produktív lenni, másrészt a múlt évtizedek zenéjén élek. Vannak nagyjából mostani nagy kedvenceim is (oké, ez kimerül a Linkin Parkban és a Green Dayben, de ezeknek viszont a függője vagyok), de inkább ilyen téren (is) a múlt felé húz a szívem. Főleg a '70-es és a '80-as éveket imádom, de azért a többi se semmi. Queen, The Rolling Stones, The Beatles, Led Zeppelin, Guns N' Roses, Bon Jovi - meghatározóak mind a zenetörténetben, mind az én életemben.

Majra felhozatalából én a Radio Ga Ga című Queen számot választottam, mert a Queen fangirl lelkem árulónak érezte volna magát, ha máshogy döntök. A songficet ide kattintva olvashatjátok.

És most pedig jöjjenek az én zeneválasztásaim, amivel egyébként sokkal több időt töltöttem, mint ahogyan az egészséges lenne. Mindegyikhez fűztem egy pici magyarázatot is, mert hát nem tudtam megállni.

'70-es évek:

Queen - Good Old Fashioned Lover Boy

Megint csak árulónak érezném magam, ha nem lenne a választottjaim között Queen.
Sokáig agyaltam azon, hogy konkrétan melyik számukat válasszam, illetve már azon is, hogy a '70-es, vagy a '80-as évek repertoárjából válasszak. Végül győzött az, hogy én az előbbi évtized hangzását szeretem egy egészen kicsit jobban.
1971-ben Farrokh Bulsara felveszi a Freddie Mercury nevet és beáll énekesnek egy együtteshez, a Smile pedig felvesz egy új énekest és később, most már John Deacon csatlakozásával átalakul Queenné. '73-ban kezdtek el igazán a zenéjükre koncentrálni, és nem is kellett olyan sokat várni a sikerre.
Olyan örök klasszikusok születtek ebben az évtizedben, mint a Bohemian Rhapsody (na arra is érdekes lenne írni egyszer), a Somebody to Love és a We Will Rock You. Ha az ember nem is hallgat Queent, ezeket akkor is ismeri hallásból, mind a mai napig.
De hát túl egyszerű lenne ezek közül választani, meg hát művelődjünk, ha már retró kihívás.
Az igazi kihívás nekem az lenne, hogy erre a számra ne valami nagyon gay dolgot írjak, meglássuk, ti hogy boldogultok vele. Kíváncsian várom az eredményeket.

'80-as évek:
Bon Jovi - Wanted Dead or Alive

Végigzenéltek körülbelül három és fél évtizedet, és a sikerük gyakorlatilag töretlen. Egy időszakban minden harmadik kamasz lány (és fiú) Jon Bon Joviba volt szerelmes. Valamilyen szinten haladtak a korral, de mégis megtartották a stílusukat, és szerintem leginkább ez az oka, hogy a mai napig meg tudták tartani rajongóikat - és újakat is sikerült szerezni.
Livin' On A Prayer, It's My Life - biztos akkor is hallottad már, ha sosem érdeklődtél az együttes iránt.
Még általánosban volt egy iszonyatosan erős Bon Jovi időszakom, amikor semmi mást nem voltam hajlandó hallgatni, és hál' istennek ez egy olyan együttes, amitől igazából senki sem megy falnak. Még nem találkoztam olyannak, aki azonnal rám szólt, hogy kapcsoljam ki, amikor elindítottam, pedig nagyjából minden más kedvencemnél akad legalább egy-két ember.
A Wanted Dead or Alive az egyik kedvenc számom tőlük, és ha valaki erre Supernatural fanficet ír, akkor még le is borulok előtte.

'90-es évek:

Green Day - When I Come Around

Az emberek gyakran rá szoktak csodálkozni, hogy már akkor is volt Green Day, pedig volt. Ahogy Billie Joe Armstrong is felhívta rá a figyelmet; ez gyakorlatilag a középiskolai együttesük, ami a mai napig változatlan.
És az is. A Green Day számok a harmadik évtizede ugyanazok - legalább egyszer káromkodnak az összesben. Persze nem csak erről van szó, inkább magáról a stílusról. Megvannak a szerelem témája köré csoportosuló dalok, de ami igazán meghatározó náluk, az saját szeretett hazájuk folyamatos kritizálása - na meg a világé, és ezt imádom. American Idiot megvan? Na akkor hallgassátok meg a Troubled Times-t is, mert az hasonló, csak az egész világot zavarja el melegebb éghajlatra, de úgy, hogy már várja, hogy indulhasson. Érdemes meghallgatni a legutóbbi lemezüket, meg merem kockáztatni, hogy eddig ez az egyik legjobb.
De ha valakit nem is érdekel különösebben a téma, a Boulevard of Broken Dreams és a 21 Guns biztos mindenkinek ismerősen hangzik.
Hogy miért a When I Come Around-ot választottam, azt, őszinte leszek, én se tudom, de már megindította a fantáziámat, úgyhogy kíváncsi leszek, belőletek mit hoz ki.

A kihívottaim pedig:
Lyla, mert már ez már csak természetes
Petra, mert tudom, hogy szeretnél még több szám közül válogatni, a határozottságodat ismerve
Andi, mert imádtam a legutóbbi novelládat és reménykedem benne, hogy ez megihlet
És végül Majra, mert kölcsön kenyér visszajár
Ó, és mindenki más, aki kedvet kapott hozzá. Kíváncsian várom az alkotásokat!