A forksi fészek

→ Faniction és Antifanfiction
→ Novella
→ Supernatural, Twilight
→ Crossover
→ Úgy érzem, teljesítettem szent feladatomat

❖

             – Szóval azt kéri tőlünk, hogy utazzunk át fél Amerikán, kerítsük elő a lányát, söpörjük el a fészket, majd hozzuk haza a lányt?

            A nő a kezeit tördelte. Láthatólag meglehetősen kényelmetlenül érezte magát, ami nem is meglepő, tekintve hogy néhány órája az Egyesül Államok két leghírhedtebb vadászát hívta fel telefonon, mire azok be is állítottak hozzá – magyarázatot követelve, hogy mégis honnan volt a szám.

            Gyorsan elhadarta nekik a teljes történetet, majd áttért a probléma komolyságának hangsúlyozására és annak fejtegetésére, hogy miért van szüksége a segítségükre.

            – Asszonyom, itt szerintem valami félreértés történt – mondta udvariasan, de határozottan a magasabb Winchester. Az alacsonyabb közben olyan arcot vágott, mint aki legszívesebben leszúrná a nőt, amiért feleslegesen ugráltatta őket.

            – Nem történt semmilyen félreértés! – csattant fel Renee. Egészen megfeledkezett zavaráról. – A lányomat valamiféle trükközéssel elcsábította egy vámpír!

            – Akkor miért van még életben?

            – Fogalmam sincs, de ha nem segítenek, valószínűleg már nem sokáig lesz!

            Sam és Dean összenéztek, és ezalatt a fél másodperc alatt mindent elmondtak egymásnak a helyzetről, szavak nélkül. Renee sejtette, hogy tűrőképességük határán állnak, és hogy nem ő az első, aki ezt elérte az imént előadott történettel.

            – Kérem! – szólt a nő, amikor már túl hosszúra nyúlt a csend. – Nem tudok kihez fordulni, és az egyetlen lányom veszélyben van.

            Sam felsóhajtott. Valószínűleg elszámolt magában háromig, mielőtt válaszolt.

            – Rendben, utánanézünk.

            Dean úgy forgatta a szemét a háttérben, hogy egy csodával ér fel, hogy nem szédült bele.

            Renee nem győzött hálálkodni, majd észbekapott és elkezdett képek után rohangálni. Lefirkantotta volt férje és egyben lánya aktuális címét, az előbbi telefonszámát és elhadart minden egyéb információt, amiről úgy gondolta, fontos lehet. Miután ezeket még egyszer megismételte, a Winchesterek szinte menekülésszerűen távoztak, megelőzve az újabb szóáradatot.

            – Szóval, Bella Swan, Forks? – kérdezte húsz perccel később Sam, mikor már mindketten a fekete Impala első ülésén zötykölődtek Washington felé.

            – Nem hiszem el, hogy igent mondtál a nőnek. Valószínűleg az egész család drogokon él, és élénk a fantáziájuk.

            Dean a pokolra kívánta ezt az egészet. Renee felidegesítette, tökéletesen tisztában volt vele, hogy feleslegesen autókáznak, ráadásul még a gyomra is korgott.

            – De lehetséges, hogy igaza van. A volt férje a lányuk naplójából szedte az információt.

            – Ahogyan azt is, hogy ez a bizonyos Edward csillog a napon.

            – Szerintem itt valaki valamit félreértett. Kizárt dolog, hogy ezt valaki leírta – fintorgott Sam. – Értem, hogy a napló személyes dolog, és olyanokat is beleírnak, amit nem mondanának ki soha, de ez úgy értelmetlen, ahogy van.

            – Az egész ügynek nincs értelme – kontrázott azonnal Dean, és felhangosította a zenét. Közben lapos oldalpillantásokat vetett öccsére, reménykedve, hogy nem zavarja annyira a Bon Jovi, hogy kikapcsolja.

            Sam nem zavartatta magát, mivel nem tekintette lezártnak a beszélgetést, egyszerűen túlkiabálta az It’s my life refrénjét.

            – Renee szerint a fészekben hét vámpír van, és egészen békésen megférnek a vérfarkasokkal, de a lánya jelenléte bekevert… Írt ide valamit, amit nem tudok elolvasni. Bella egy – macskakaparás – van.

            – Hadd nézzem! – kapta ki a kezéből Dean a papírt, amit a nő egy az egyben telekörmölt. Sam addig nézte az utat helyette, nehogy nekimenjenek valaminek. – Szerelmi háromszögben. Ez van ideírva.

            – Mi van?

            – Biztos a naplót idézte. Ezek egy figyelemhiányos, drogos csaj szavai.

            Sam ebben a pillanatban döntötte el, hogy élete egyik legrosszabb ötlete volt igent mondani.

            Mikor a testvérek megérkeztek Charlie Swan forksi házához, szakadni kezdett az eső. Az utak valóságos folyóvá változtak, az ember akárhogy meresztgette a szemét, nem látott messzebb a szomszéd utcánál, és ráadásként még a szél is fújt.

            Nem a legmegfelelőbb idő vadászni, de addigra a Winchesterek biztosak voltak benne, hogy itt nem is lesz mire vadászni.

            Charlie, minden eddigi tapasztalatuktól és következtetésüktől függetlenül, egészen normálisnak tűnt. Bocsánatot kért volt neje hisztérikus viselkedéséért és a zavarásért, megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy a lánya valószínűleg pszichiátriai eset, de hát előbb meg kell találni ahhoz, hogy beutalhassák oda. Körbevezette a testvéreket a lakásban, odaadta nekik Bella naplóját, majd megkínálta őket sörrel, amivel azonnal sikerült elnyernie Dean rokonszenvét.

            – „Edward azt ígérte, átváltoztat, de előtte el akar venni feleségül.” – Olvasta fel Sam, amikor elhagyták a Swan-házat, hogy meglátogassák azt a bizonyos Edward Cullent, és lezárhassák végre ezt az egész cirkuszt.

            – A csillogós rész után engem már semmi sem lep meg – vetődött le Dean Baby vezetőülésére. – Mégis miért csillogna egy vámpír? Ha csak nem hempergett meg szurokban és csillámporban, akkor nincs a dologra semmilyen magyarázat.

            – Mert a szurkos dolog megoldás.

            – Legalább elképzelhető.

            Bella szerencsére leírta a naplójába a Cullen-ház pontos elhelyezkedését, ezért elsőre odataláltak. Útközben még meg is álltak egy hamburgerért, majd a hatalmas építményhez érve a biztonság kedvéért felfegyverkeztek.

            Azt meg kell hagyni, hogy ezek a bizonyos Cullenek szeretik a luxust, és pénzük is van rá. A Winchesterek elismerően pillantottak a hegyoldalba épített házat, melynek egyik oldala szinte teljesen ablakokból állt.

            – Vámpír ilyet nem csinál – állapította meg Dean.

            – Csak legyen itt a lány és tegyünk pontot ennek a zagyvaságnak a végére – indult az ajtó felé Sam. Szeme alatt egyre csak nőttek a karikák, és ezzel arányosan a türelme is egyre fogyott.

            Csengőt nem találtak, és a kopogásra senki sem nyitott ajtót. A környék teljesen csendes volt, a fenyők ágai között néha egy-egy mókus tűnt fel, a mostanra elcsendesedett eső szabályos ütemben kopogott a tetőn. Dean gyorsan megunta a várakozást és seperc alatt feltörte a zárat.

            Odabent eleinte nem találtak senkit, pedig körbejárták az egész alsó szintet. Már kezdtek biztosak lenni benne, hogy Cullenék nincsenek is otthon, amikor lábdobogás hallatszott az emeletről.

            Mindketten tudták, hogy ez már jelent valamit. Ha egyszerű emberekről lenne szó, akkor nem akarnák eltitkolni, hogy a házban tartózkodnak.

            Sam már épp a lépcső felé oldalazott, kezében egy kihegyezett karóval, amikor a lábdobogáshoz beszédhangok is társultak.

            – Most komolyan azt hiszed, hogy én hoztam rátok vadászokat? – kérdezte egy felháborodott női hang.  

            – Csendesebben, a jó ég áldjon meg!

            Sam megállapította magában, hogy ezeket nem az eszük fogja megölni, Dean a fejét fogta.

            Végül némán megegyeztek, hogy felmennek az emeletre. Az imént beszélők viszonylag elcsendesedtek, de még mindig határozottan hallatszott a jelenlétük.

            Odafent rögtön az első szoba ajtaja zárva volt. Bent csörömpölés hallatszott, amit rögtön dühös morgás követett:

            – Bella, nézz a lábad elé!

            Dean ebben a pillanatban veszítette el a maradék türelmét is, és öccse tiltakozásával mit sem törődve, egyetlen mozdulattal betörte a faajtót, melynek darabjai szanaszét szálltak a patyolat tiszta lakásban. A helyiségben tartózkodók között Sam azonnal felismerte Bella Swant, aki egy sápadt, vézna srác karjába kapaszkodott.

            Nos, egy valamiben legalább igaza volt a lány naplójának – az előttük álló fiú valóban vámpír volt, még ha nem is a legvérszomjasabb példány, akit a Winchesterek valaha láttak.

            – Hagyjatok minket békén! – sikította Bella. Szemeiben valami őrület-féle fénylett, ami magyarázatott adott a csillogás-dologra és egyéb zagyvaságokra, amiket leírt. Az általa Edwardként emlegetett vámpír fajának egy meglehetősen nyeszlett képviselője volt, haját a legújabb divat szerint lőtte be, vékony, horgas testével úgy hajolt Bella fölé, mint egy keselyű. Az arcán tükröződő pánik sem segített sokat megjelenésén.

            – Bella Swan? – kérdezte Sam, mintha nem lenne teljesen egyértelmű. Szeretett volna biztosra menni.

            – Ki kérdezi? – harciaskodott hisztérikus hangon a lány.

            – Valakik, akiket a szüleid küldtek – vágta rá Dean. – Nem mellesleg ők halálra aggódják magadat érted. Miért vagy egyáltalán itt?

            – Szeretjük egymást! – szólalt meg Edward, és tett egy lépést a Winchesterek felé.

            – Maradj a helyeden, ha jót akarsz! – figyelmeztette Dean, kicsit megemelve a fakarót, hogy egyértelművé tegye, mik lesznek a következményei, ha nem engedelmeskedik.

            Edward azonban elengedte a füle mellett az utasítást.

            – Hagyjatok minket… – kezdte, de már nem tudta befejezni, ugyanis Dean megelégelte a drámájukat és egyetlen határozott, kimért mozdulattal keresztülszúrta a vámpír mellkasát.

            Bella szemei elkerekedtek, egyetlen hangot sem adott ki.

            – Ha tudsz várni egy kicsit, akkor most kikérdezhetnénk, hogy hol a fészek többi tagja – mutatott rá Sam, nem kevés cinizmussal a hangjában.

            – Ha ennek ennyi esze volt, akkor a fészek többi tagja sem lehet valami nagy zseni. Nézz már körül! Ezek jobban elkényelmesedtek, mint az angol királynő.

            – Megöltétek – suttogta Bella. Ennél többre, hála az égnek, nem telt tőle jelenleg. Így legalább egyszerűbb lesz visszahurcolni az apjához, mintha sikítozna és kapálózna.

            – Te vidd le a kocsihoz – mondta öccsének Dean –, én pedig még körülnézek a házban.

            Sam karon ragadta a továbbra is működésképtelen Bellát, és elindult vele az ajtó felé. Már épp átlépett a küszöbön, amikor a lány hirtelen mozdulattal kiszabadította magát és az ablakhoz rohant.

            – Jacob! – visította. A Winchesterek értetlenül néztek össze, majd ők is az ablakhoz siettek.

            – Mégis kinek kiabálsz? – értetlenkedett Sam.

            – Jacob a barátom! – kiabálta a mellkasának a lány, mivel csak addig ért fel a feje.

            – Nincs itt senki – mutatott rá Dean, nem a legszebb stílusában.  

            – Nem ember formában van! – förmedt rájuk Bella. Sam a biztonság kedvéért lefogta a karját, nehogy kiugorjon az ablakon.

            – Bella, az ott egy kutya – sóhajtott, miután jobban szétnézett.

            – Nem igaz! Jacob vérfarkas!

            – Azért egy kutyát még meg tudunk különböztetni egy vérfarkastól – morogta szarkasztikusan a magasabbik Winchester, és kirángatta a lányt a szobából. Mivel most már nem adta magát olyan könnyen, a lépcsőhöz érve egyszerűen felkapta a hátára, mint egy zsákot, kicipelte a házból és betuszkolta az Impala hátsó ülésére.

            – Ha nem maradsz nyugton, utazhatsz a csomagtartóban is – közölte vele, mielőtt rávágta az ajtót.

            Nem telt el két perc, odabentről kiáltozás hallatszott. Sam be akart menni segíteni bátyjának, de épp hogy fellépett a lépcső első fokára, Dean jött vele szembe, kezében vértől csöpögő karóval.

            – Nem rossz. Mennyi volt?

            – Hat. Szóval ha hihetünk a lány naplójának, akkor ezzel a fészekkel meg is volnánk.

            – Remek. Vigyük vissza a csajt az apjához és tűnjünk el innen.

            Bellát végül kénytelen voltak megkötözni, majd, miután ez sem segített sokat a helyzeten, egyszerűen áthelyezték a csomagtartóba.

            – Ilyen puhány vámpírokat még életemben nem láttam – állapította meg Dean, amikor rákanyarodtak a Swan-ház felhajtójára. – Amikor rájuk nyitottam, öten kezdtek el sikítani, és ebből kettő fiú volt.

            – Ráadásul a csajt se változtatták át.

            – Mint valami groteszk, természetfeletti Rómeó és Júlia. „Szeretjük egymást!” Na persze. A szomszéd szobában a fészek többi tagja pont azt próbálta eldönteni, hogy hogyan osszák el a mi Júliánkat.

            Charlie nem győzött hálálkodni, amikor a Winchesterek magukkal rángatták a házba a lányát. Bella olyan arcot vágott, mint aki elfelejtette, hogyan kell gondolkodni – még a száját is nyitva hagyta, úgy bámult maga elé. Néha elmotyogta, hogy „Jacob értem fog jönni”, de ezen kívül semmi aktivitást nem mutatott.

            – Jacob egy kutya – magyarázta Sam Charlie-nak. – A lánya úgy gondolja, vérfarkas, de határozottan egy közönséges német juhásszal van dolgunk.

            – Azt hiszem, legjobb lesz, ha még ma este beviszem a pszichiátriára.

            – Sok sikert kívánunk a későbbiekhez – biccentett Sam, és felrángatta bátyját a negyedik söre mellől, amit megérkezésük óta kapott.

            Gyorsan elbúcsúztak egymástól, Charlie még egyszer megköszönte a segítségüket, majd a Winchesterek visszahajtottak a vámpír-rezidenciához, hogy elássák a hét holttestet.  

            – Egyébként nem fogod elhinni, mit találtam az egyik éjjeliszekrényen – vágta hátba az ásóra támaszkodva pihenőt tartó öccsét Dean, két órával később, amikor a munka felén már túlvoltak.

            – Csillámport? – lihegett Sam.

            – Talált, süllyedt.

            – Viccelsz.

            Dean előkotort a zsebéből egy méretesebb üvegcsét, csurig töltve ezüstszínű, csillogó porral, és nevetve nyújtotta át testvérének.

            – A hideg kiráz a pszicho-vámpíroktól – csóválta a fejét Sam. – Ezt pedig égesd el!

            Már majdnem hajnalodott, mire kiásták a hét gödröt. A Jacobként emlegetett kutyát kiengedték a vasdrótból készült kennelből, a két véres szőnyeget – a csillámporral együtt – elégették, majd izzadtan és kimerültem bevágódtak a fekete Impalába.

            – Akár aludhatnánk is itt – vetette fel két ásítás között Sam. Dean válaszként felhorkant.

            – Nem érdekel, mennyire vagyok fáradt, ahhoz még van elég erőm, hogy felszívódjak innen. Leghamarabb egy állammal odébb vagyok hajlandó megállni.

            Sam tökéletesen meg tudta érteni, így hát nem is tiltakozott, amikor Baby életre kelt alattuk.

           

           

Bloggerkarácsony

Helló mindenki!
Ma egy meglehetősen különleges dologgal érkeztem, amit Lylával együtt csinálunk.

Bár november közepe van, a boltokban már javában karácsonyoznak, a gondosabbak (akik ellentétben velünk nem az utolsó pillantban állnak neki mindennek) már elkezdték az előkészületeket és teljes erőbedobással gyártják az ajándékokat, így mi is úgy döntöttünk, hogy itt az ideje elkezdeni a bloggerek karácsonyát is szervezni. Bizony, most ilyen is lesz. Sok osztály csinál minden évben karácsonyi húzást, a Merengőnél Kívánság üst van, a Harry Potter Hungary Secret Santát szervez, így úgy döntöttük, hogy idén ide is visszahozzuk ezt a szokást.
Röviden és tömören a dolog lényege az, hogy aki jelentkezik, az karácsonyra ad valakinek egy ajándékot, és cserébe valaki mástól ő is kap egyet. Ez az ajándék lehet novella, fanfiction, rajz, design, vagy fejléc (de bármi más is), mi majd az alapján fogjuk kialakítani, hogy ki kit lep meg, hogy mit vállaltatok/szeretnétek.

Bloggerekként jó barátunk az internet, így az egész e-mailben fog zajlani.
Ezért jelentkezni is e-mailben vagy egy lentebbi kérdőivben van lehetőségetek, és ezt november 30-ig tehetitek meg. December elsején mi mindenkivel tudatjuk, hogy kit fog megajándékozni, aztán az ajándékokat először nekünk kell megmutatnotok e-mailben, mégpedig december 20-ig. Erre azért van szükség, mert fontos, hogy ha valaki esetleg nem tud elkészülni az ajándékkal, akkor az időben kiderüljön, és be tudjunk szervezni helyette valaki mást. Ezzel megakadályozzuk, hogy bárki is ajándék nélkül maradjon.
December 23-24-én pedig maga az ajándékozás zajlik, amikor e-mailben mindenki elküldi az alkotását, illetve megkapja, amit neki szántak.

Szóval ha szeretnétek résztvenni a játékban, ezen a címen tudtok jelentkezni: vgiger2001@gmail.com. Az emailben meséljetek picit magatokról, illetve linkeljétek a bloggerprofilotokat és blogjaitokat, meg ha úgy gondolhatjátok, hogy segíthet, akkor akár facebook, ask vagy instagram oldalak is jöhetnek. Ami segíthet az ajándékozónak (illetve nekünk is a párosítgatás során), hogy mit szerettek szabadidőtökben csinálni és mi érdekel titeket. Emellett írjátok le, hogy milyen műfajban szoktatok olvasni/filmeket és sorozatokat nézni, utána pedig pár fandomot, amiben benne vagytok és szívesen látnátok valami ahhoz kapcsolódót is. Itt fontos, hogy főként ismertebb dolgokat adjatok meg, illetve ha van kedvenc szereplőtök és shippetek, akkor azokat is (és az esetleges nagyon nem kedvelteket). Adjátok meg azt is, hogy minek örülnétek, például egy új designnak a blogotokra, vagy egy fanartnak, esetleg egy egyedi novellának vagy versnek, ami nektek készült. Minél több dolgok adtok meg, annál könnyebb (vagy talán nehezebb) dolga lesz az angyalkátoknak.
Mivel ti is “húztok” valakit, ezért írjátok meg azt is, hogy ti mit vállaltok. Ha valamiben különösen jók vagytok, vagy nagyon szeretitek csinálni, mindenképp írjátok le, hogy tudjuk, mit készítenétek szívesen. Emellett azt is leírhatjátok, hogy ti milyen fandomokban vállaltok ficet/rajzot, illetve mi az, amit semmiképp nem, hogy könnyebb dolgotok legyen, mert így meg tudjuk találni a legmegfelelőbb ajándékozottat. Még fontos, hogy írjátok meg, hogy vállaltok-e pótajándékot, ha eseteg valaki nem tudja befejezni a sajátját.
Ha még van valami, amit fontosnak érzetek, hogy mi, vagy a titeket húzó tudjon, azt mindenképp írjátok meg, ez lehet valami, amit semmiképp nem szeretnétek, vagy akár ötletek is, amiket nagyon szeretnétek.
A kérdőívet, amiben az email helyett lehet jelentkezni, ITT találjátok.

Mint említettük, benne van a pakliban, hogy valakinek nem sikerül elkészülni az ajándékával, mert esetleg minden ellene játszik. De azért szeretnénk kérni, hogy ha már jelentkeztek, akkor legyetek minden erőtökkel azon, hogy befejezzétek az ajándékot, mert csak így van értelme az egésznek. Nyilván azon leszünk, hogy meg tudjuk oldani a felmerülő problémákat, de az elég kellemetlen lenne, ha az utolsó pillanatban derülne ki, hogy összesen két ember csinált valamit.

Ha esetleg nagyon elakadtok, akkor rajtunk keresztül kommunikálhattok azzal, akit “húztatok”, illetve ha bármi problémátok akad, nyugodtan forduljatok hozzánk.

Reméljük, sokatoknak megtetszik a dolog és bedobjátok a neveteket a kalapba, kellemes játékot kívánunk mindenkinek! 

Lyla bejegyzését ITT találjátok meg. 

A Teaszünet díj

Először is, nagyon szépen köszönöm a díjat a Felnőtt szemmel blog írójának. Kaptam már blogger pályafutásom során díjakat, de ez most kiemelkedően jól esett a lelkemnek. Amikor elolvastam a rólam írt jellemzést, hirtelen úgy éreztem, jobb napom nem is lehetne, pedig alapjáraton egy pocsék hét pocsék napján történt a dolog.
Szóval köszönöm szépen (ezt még el fogom mondani egy párszor), tényleg sokat jelent, és ez a díj kifejezetten tetszik is.

A Teaszünet Díj szabályai:
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

"Murphy törvénye: Ami elromolhat,
az el is romlik."

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Rögtön megszegek egy szabályt az elején, ugyanis nem egy idézetet szúrok be, hanem kettőt. Mindkettő Murphy törvénykönyvéből van (ami egyébként egy az egyben leírja az életem), és egyszerűen nem bírtam választani közülük, mert együtt jellemeznek leginkább.

"Ha valamit érdemes véghezvinni, akkor túlzásba vinni is érdemes."

"Semmit sem lehet a kétbalkezesek ellen bebiztosítani, mert a kétbalkezesek rendkívül találékonyak."

1. Mit gondolsz arról, hogy a '90 után születettek már klasszikus példakép nélkül nőttek fel? Neked ki a példaképed, és miért több ő, mint mások?

Szerintem nem a példakép, hanem az értékrend hiányával vannak a legnagyobb problémák.
Nekem például nincs konkrét példaképem. Felnézek bizonyos emberekre, köztük a saját szüleimre is, kire több, kire kevesebb okból, de sosem helyeztem magam elég egyetlen egy embert, hogy igen, ő a példaképem. Inkább ennek a néhány embernek bizonyos tulajdonságaiból összeraktam egy képet, és a célom az, hogy ilyen lehessek. Illetve folyamatosan igyekszem észrevenni a saját hibáimat és hiányosságaimat, hogy ezekkel is kezdhessek valamit.
Tökéletes ember (vagy bármi más, ha már itt tartunk) nem létezik, de mindig van hova fejlődni. Az önismeret szerintem sokkal fontosabb, mint egy példakép.

És itt van a generációm egyik legnagyobb problémája is. Nem ismerik magukat, órákat töltenek a tükör előtt de pont azt nem nézték meg benne soha, amit a legjobban kellene. Nincs példaképük, mert nem akarnak menni sehova, a személyiségük leginkább úgy van, hogy nincs, és csak az számít nekik, hogy az aktuális pillanatban jól érezzék magukat.
És félreértés ne essék, nem mindenki ilyen. Magamat sem tartom ilyennek. Csak sajnos egyre többet vannak, és ezzel nem igazán lehet mit csinálni.

2. Mit jelent neked az írás? Önmegvalósítás, hobbi, leendő hivatás vagy valami más?

A három együtt.
Amikor írok, annyira önmagam vagyok, mint semmilyen más helyzetben. Mondják, hogy az embernek három arca van; amit a külvilág felé mutat, amit a szerettei látnak, és a legigazibb, amit csak ő ismer. Na most, írás közben én önkéntelenül is ezt a harmadikat tárom fel. Legyen szó véleményről, egy-egy kirohanásról vagy novellákról, mindegyik az én egyik oldalam. És az az igazság, hogy máshogy nem is tudom megmutatni ezt az arcomat, ha akarom se.
Hobbi is, mert szabadidőmben ezt csinálom szívesen, ezzel szeretek foglalkozni.
És jó lenne eljutni a kiadásig, de azért ez nem egy biztos jövő, szóval kénytelen vagyok felkészülni arra a helyzetre is, hogy semmilyen irományomra nem lesz kíváncsi a nagyvilág.

3. Mikor voltál életedben a legboldogabb?
Órákat agyaltam ezen a kérdésen, de egyszerűen nem tudom. Voltak pillanatok, amikor kiemelkedően boldog voltam, de most egyrészt egyik se jut eszembe, másrészt egyszerűen annyira tág ez a dolog, hogy nem tudok rá konkrétumot mondani. (Giger próbál magyarázni, de nem megy neki.)

4. Ha egyetlen dolgot változtathatnál az oktatási rendszeren, mi lenne az? Nemrég egy középiskolás lány több tízezer kedvelést kapott Facebookon, mert részletesen leírta, hogy hogyan teszi tönkre a hétköznapjait az iskola rendszere. Felesleges hiszti, vagy valóban ekkora a baj?

"Megőrülök, de ez rendben van, mivel a
jegyeim úgyis fontosabbak a mentális egészségemnél."

Na ez egy olyan téma, amiről biztosan sokat fogok írni a blogon.
Jómagam egy két tanítási nyelvű gimnázium harmadik évét szenvedem el. Egy átlagos napom úgy néz ki, hogy felkelek fél hatkor, bebuszozok a suliba, végigülök hét-nyolc órát, hazabuszozok, ötkor be is esek az ajtón, aztán tanulok tovább estig és végül bedőlök az ágyba.
Na most, ezt még el is tudnám fogadni, ha a dolognak lenne értelme.
A tananyag minden tárgyból siralmas, adatokat magolunk töménytelen mennyiségben. Nem gondolkodni tanítanak, hanem lexikont csinálnak a fejünkből. Olyan brutálisan sok felesleges információt kell megtanulnunk, amennyit az ember egyszerűen már nem tud. És amint leérettségiztünk, mindent el fogunk felejteni. Szóval ennyit erről, a magyar oktatási rendszer egy katasztrófa.

5. Ha 2018 nyarán lenne egy "blogger tábor" és te választhatnád meg a helyszínt, hol rendeznéd?

Biztosan valami csendes és viszonylag elszigetelt hely lenne, ahol a természet vesz minket körül. Nekem szükségem van a természetre, nem bírom hosszútávon a városokat, meg aztán, a bloggerek jelentős hányada introvertált és besokallt az emberektől, jót tenne nekünk egy kis egyedüllét. Ott aztán írhatnánk és annyit beszélhetnénk az írásról, amennyit akarunk.

6. Mire gondoltál legutóbb, miközben nem tudtál elaludni és hajnalig forgolódtál?

Ez határozottan túl személyes még egy személyes bloghoz is, maradjunk annyiban, hogy egy barátnőmmel való konfliktuson. (De megoldódott a dolog, minden király.)

7. Felmennél egy háztetőre, ahol egy veled azonos nemű fiatal éppen a tető szemközti széle felé sétál. Három mondatot mondhatsz, hogy meggondolja magát, mit mondanál?

"Az érzéseink hatással vannak minden egyes döntésünkre. Te most rettenetesen érzed magad. Akarod hagyni, hogy ez az érzés teljesen átvegye az irányítást feletted és véget vessen mindennek?"
Nem mintha olyan nagy tehetségem lenne ahhoz, hogy lelket öntsek másokba. Sokszor a saját lelki hülyeségeimet sem tudom kezelni, nemhogy másét. De azért mindenképpen megpróbálnám.

8. Ha eltüntethetnél három celebet a magyar közéletből, kik lennének azok? 

Na most, az én szótáramban a magyar celeb egyenlő azzal a személlyel, aki nem csinál semmit és ezért híres. 

Tehát az összeset. 

És itt szegem meg a következő szabályt, mert én már csak ilyen szörnyű vagyok.
Mindenképpen ki akartam tölteni a díjat, ha már megkaptam, de nem fogom továbbküldeni. Mégpedig azért nem, mert nem tudnám kinek. Az a hét blogger, akit kinéztem, már megkapta, másodszor elküldeni felesleges, random pedig nem akarom lepasszolni, mert úgy értelmét veszti az egész.
Szóval én köszönöm szépen még egyszer, és sajnálom, hogy így alakult a dolog, de ez van. További jó blogolást/blog olvasást kívánok mindenkinek!

Mondd még egyszer, hogy Wincest, ha mered

Na, ez is egy érdekes dolog lesz.
Eredetileg kémiaversenyt kéne csinálnom és földrajz témazáróra tanulnom, de valami hihetetlen mértékben szét vagyok csúszva, ez meg azóta piszkálja a csőrömet, hogy belekeveredtem a Supernatural fandomba.

A téma két szempontból is megérett nálam arra, hogy beszéljek róla. Egyrészt azért, ami (gratulálok Giger), másrészt gyakorlatilag egy éve az incest sztorik uralják a Wattpadet, ami azért elég fájdalmas.
Tartsunk egy gyorstalpalót arról, hogy miről is van szó, hátha van még olyan szerencsés a blogger világban, aki nem tudja.

"Minden okkal történik. De néha az ok az,
hogy hülye vagy és rossz döntéseket hozol."

A Bloggeren hála a jó égnek nem, de Wattpaden rettenetesen elterjedtek mostanában az olyan sztorik, amelyekben nő nemű főszereplőnk rendszeresen összefekszik az apjával/bátyjával, vagy akár öccsével és egyéb rokonaival. Ezek a sztorik nem mellesleg mind egyformák, az alkotójuk az esetek 98%-ában messziről se látott helyesírási szótárat, vagy úgy egyáltalán bármilyen könyvet, nagy eséllyel nem töltötte be még a tizennégyet sem és beteges figyelemhiányban szenved.

A Wincest pedig a Supernatural fanoknak nyilván ismerős, (erről a fandomról meg magáról a sorozatról rengeteg bejegyzés lesz, szólok előre) egy számomra totálisan érthetetlen módon eléggé elterjedt ship, ami annyiból áll, hogy Samet és Deant shippelik.
És nem. Nem. Ezt nem játsszuk.

Oké, ígérem, ezt ennél azért értelmesebben fogom lekommunikálni. Esküszöm, hogy néha képes vagyok arra is.

Na de kezdjük a Wattpades részével, mert a kettő azért sokban eltér.
Nem én leszek az első, aki leírja, hogy ezt az egészet be kéne szüntetni, és nem is fogok vele sok mindent elérni, de a remény hal meg utoljára (mert ő a gyilkos).

Kezdjük ott, hogy miért nem kellene ilyeneket írni?
Mert ez nem egy egészséges dolog. Igen, előfordul az ilyesmi, de általában komoly pszichológiai háttere van, és ez nem merül ki abban, hogy hű-de-nagyon-szép-a-mosolya. Én nem tudom, hogy az, aki ilyet ír, hogyan veszi rá magát. Csak gondolj a saját édesapádra vagy ha van, a testvéredre, esetleg egyéb közeli rokonodra írás közben. Csak gondolj rá! Van egy olyan érzésem, hogy lényegesen komplikáltabb lesz a dolog.
Másrészt: az ilyen sztorik írói gyakran nagyon fiatalok, és nem hogy nem feküdtek le senkivel, de még barátjuk/barátnőjük se volt. Kérdem én, hogy tudna valaki hitelesen írni egy egészségtelen szexuális kapcsolatról, ha még egészségesben sem volt része?

Hogy teljesen elvetem-e az ilyen sztorikat?
Nem. Lásd feljebb; elismerem, hogy ilyen sajnos megesik. Általában egyáltalán nem vidám a dolog, ami a hátterében van, de előfordul, létező probléma. Írhatunk-e róla?
Igen. De csak és kizárólag úgy, ha tudjuk, hogy miről írunk. Ha utánanéztünk a témának, felfogtuk a komolyságát, és normálisan tudunk róla képet alkotni. Ehhez mi kell?
Komolyság, érettség, értelem és elhivatottság. Ha mindez megvan, és úgy érzed, te hitelesen be tudsz mutatni egy ilyen helyzetet, akkor rajta, én nem fogok egy rossz szót se szólni, sőt.

Csakhogy ilyen változatával a dolognak még egyszer sem futottam össze wattpaden.
Minden finomkodás nélkül leszögezném, hogy teljesen értem, miért van tele incest sztorikkal ez a fantasztikus oldal.
Ezeket a hulladékokat ugyanis villámgyorsan össze lehet dobni, meg sem kell erőltetni magát az "alkotónak", sokan fognak rákattintani, mert sok hozzájuk hasonló ember él a Földön, akik még messziről se láttak könyvet és valami olyanra vágynak, ami elég gyors és bizarr nekik. Ez egy kicsit leegyszerűsített leírása a helyzetnek, de benne van a lényeg.
A kedves "alkotók" pedig figyelemre vágynak - amivel még nem is lenne probléma -, és mivel ez a módszer pofonegyszerű és nem igényel semmilyen erőfeszítést, úgy érzik, megtalálták életük lehetőségét.

Persze mindettől senki sem fog magába szállni, leírták előttem elegen, nem használt, nem is várok talán már semmit.
Viszont mondanék még valamit, hogy miért kéne leállni ezekkel a sztorikkal: mert szánalmas.
Idehajíthatok az előbbi szó mellé egy "bocsi"-t, de akkor sem tudok rá mást mondani.
Az olvasóitokon kívül - és lehet, hogy sok van, de annál kevesebbet lehet elmondani a szellemi képességeikről - mindenki szánalmasnak látja ezt a fajta erőszakos próbálkozást a figyelemszerzésre.
Saját magatokat hozzátok kellemetlen helyzetbe, és néhány év múlva, amikor visszanéztek, higgyétek el, hogy rettenetesen fogjátok szégyellni, amit feltettetek az internetre, és akkor büszkén vállaltatok. Most bizonyos körökben "menő" és jönnek a megtekintések ezrével, de később sokatok pontosan azt fogja gondolni, mint most én. Csak az a különbség, hogy mögöttem nincs incest sztori, és majd ti is azt fogjátok kívánni, hogy bár ne lenne mögöttetek se.

Részemről ez a téma ennyi volt, továbbra is zavarni fog, aki eddig írta, az meg továbbra is írni fogja, de legalább megpróbáltam.

A Wincest már egy cseppet más dolog, bár valamilyen szinten belefér ebbe a kategóriába.
Itt ugyebár egy konkrét párosról beszélünk, nem egy random testvérpárról, akik kipattantak egy unatkozó és figyelemhiányos egyén fejéből.
Szögezzük le: fangirl vagyok, semmi bajom a shippeléssel, sőt. Még mielőtt valaki nekem esne, azzal meg aztán pláne nincs bajom, ha egyforma neműeket shippelnek. Vérbeli Destiel shipper vagyok, remélhetőleg ez elég bizonyítéknak.
Még bizonyos esetekben az incest shipeket is el tudnám fogadni - ha és amennyiben annak a shipnek van alapja.
Na most, a Wincestnek nincs, és ez az egyik gondom.

Sam és Dean kapcsolata mindenképpen különleges, és ez az, amiért rengetegen képesek vagyunk/voltunk végignézni több mint tíz évadot ebből a sorozatból.
De sosem volt ott olyan érzés. Van két öcsém, tudom, hogy miről beszélek. Az ember szeretheti olyan szinten a családját, mint a szerelmét, de nem ugyanúgy.
Dean gyakorlatilag felnevelte Samet, és tulajdonképpen senki sem érti meg őket annyira, mint ahogy ők értik egymást, de ez egyszerűen csak szeretet. Illetve nem "csak", de szeretet és nem szerelem. Pont, új bekezdés.

A másik dolog, amiért rettenetesen szúrja a szemem ez a ship, az az, hogy azt üzenik vele, hogy a szeretet nem lehet olyan erőteljes dolog, mint a szerelem. És meglepően sok ember áll így a dologhoz, de attól még nem lesz igaz, és ezt a tapasztalat mondatja velem.
Tény és való, hogy a szerelem egy fantasztikus érzés, és ha szerelmes vagy valakibe, akkor bármit megtennél érte és ragaszkodsz hozzá. De ez nem zárja ki azt, hogy egy másfajta szeretet nem lehet ugyanilyen erős.

És ez az, amit különösen imádok ebben a sorozatban. Sam és Dean kapcsolata példaértékű, és igen, létezhet. Nem szerelem, testvéri szeretet, ami egy hihetetlenül erős dolog tud lenni. A Wincest shipperek pedig pont ezt az értéket veszik el a sorozattól.

Miért nem?

→ Novella

→ Öngyilkosság

→ E/2

❖

            Úgy zuhog az eső, mintha dézsából öntenék, amikor kilépsz az iskola kapuján. A cseppek szapora kopogását néha mennydörgés robaja harsogja túl, a sötétséget néha vakító villámlás szakítja meg. Esernyőt nem hoztál magaddal, ugyanis reggel még ragyogóan sütött a nap, de legalább van kapucnija a dzsekidnek.

            – Pedig egész napra szép időt mondtak – mérgelődik melletted Lili. Barna haja már most csuromvizesen tapad a fejéhez.

            – Majd megszáradunk az Észhez-térőben, csak érjünk oda – karolod át nevetve, majd szapora léptekkel elindulsz az említett kávézó irányába. Ügyesen kerülgeted a pocsolyákat, barátnőd pedig mindegyikbe belelép, koszos vízzel terítve be a körülötte haladók csízmáit, így a tiédet is.

            – Ezt direkt csinálod – állapítod meg.

            – Szeretem a hangját – von vállat a lány.

            – Helló mindenki! – ér be mellétek lihegve Kata. – Kösz, hogy megvártatok!

            – Azt hittem, már elmentél – mentegetőzöl. Így is van. Kata azt ígérte, ott lesz a kapuban, mire kiértek, mert úgysincs hetedik órája.

            – Áh, mindegy – legyint a lány. – Így legalább fel tudlak titeket készíteni rá, hogy Nórival kell osztozkodnunk az Észhez-térőn. Hallottam, ahogy Zolinak mondja, hogy oda megy.

            – Fantasztikus – fintorodik el Lili. – Annyira… feszélyez az a csaj.

            – Mindenkit – teszed hozzá. Sosem kedvelted Nórit, mert folyton megbámul. Nem beszélget veled, nem megy oda hozzád, egyszerűen csak csendesen figyel. Mindenkivel ezt csinálja.

            – Kiráz tőle a hideg – helyesel Kata is. – Önkéntelenül is arra gondolok, hogy a meggyilkolásunkon gondolkodik.

            – Ne legyél már ilyen – szisszen fel Lili. Egyikőtök sincs oda Nóriért, de Lilinél van egy bizonyos határ. – Oké, hogy nem szeretek mellette lenni, de nem pszichopata.

            – Nem tudhatjuk. Lehet, hogy fejeket tart a pincéjében – mutatsz rá mosolyogva, és erre mindkét barátnőd elneveti magát.

            Hiszen ez csak egy közös vicc. Sosem bántanátok azt a lányt, hiszen ő sem ártott nektek. Egyszerűen csak nem szeretsz a közelében lenni, és ezt nem szégyen beismerni.

            Mások bizonyára veled és barátaiddal nem szívesen tartózkodnak egy légtérben.

            Mikor beértek a kávézóba, csodás illatok egész hada és kellemes meleg vesz körül. Az asztalok felénél diákok ülnek a környék iskoláiból, néhánynál idősebb férfiak és nők olvasgatnak, az egyik sarokban valaki elmélyülten gépel. Nóri, ez a kócos, fehérbőrű, szőke lány, az ablakok egyike mellett hajol egy füzet fölé, egy pincérnő épp egy bögre gőzölgő forrócsokit tesz le elé. Nóri biccent, aztán visszatér a telekörmölt oldalakhoz.

            – Azt ne mondjátok, hogy tanul – szörnyülködik Kata. – Péntek délután van!

            – Hát, jobban is a jegyei, mint neked – világít rá Lili. – Láttok szabad asztalt?

            – Pechünk van – csóválod a fejed. – Teltház.

            – Péntek délután – sóhajt Lili. – De Nóri mellett van még három hely. Végül is az osztálytársunk.

            Némi fintorgás és habozás után elindultok felé. Valahol mélyen érzed, hogy nem kellene. Tudod, hogy Kata mennyire szabad szájú, és azt is, hogyha nagyon belemelegedik valamibe, akkor te is, és végül Lili is benne lesztek.

            De nem mondod azt, hogy ne üljetek oda. Nem húzod el onnan a barátnőidet. De miért nem?

            – Szia, Nóri! – köszöntök kórusban.

            – Sziasztok – motyogja ő.

            – Nem baj, ha ideülünk? – kérdezi Lili.

            – Dehogy – feleli a lány. Látod rajta, hogy nem akarja. Látod rajta, hogy magányra vágyik, túlságosan el van foglalva a füzetével. Talán nem is kedvel titeket.

            De nem fordulsz vissza, pedig megtehetnéd.

            Beszélgetni kezdetek, néha Lili megpróbálja bevonni Nórit is. Néhány perc múlva már mindannyiatok kezei között egy-egy bögre forrócsoki vagy kávé várakozik arra, hogy szépen lassan elfogyasszák.

            – Mi ez a füzet? – kérdezi egyszer csak Kata.

            – Semmi különös – feleli gyorsan Nóri, és alig észrevehetően elvörösödik.

            – Megnézhetem azt a „semmi különöset”?

            Nincs rosszindulat a hangjában. Egyszerűen csak érdeklődik. De Nórin látszik, hogy egyáltalán nem akarja kiadni a füzetet a kezéből. Talán valami nagyon személyes, talán egyszerűen neki csak minden az.

            De Kata meg sem várja a választ, elhúzza tulajdonosa elől a teleírt lapok halmazát.       – Te könyvet írsz? – kerekedik el a szeme néhány perc olvasás után.

            – Csak novellák, meg ilyesmi. – Nóri végre összeszedte minden bátorságát, és kikapja tulajdonát Kata kezéből.

            – Ez tök jó – siet megnyugtatni Lili. – Miért nem beszélsz róla soha?

            – Semmiről se beszél – nevet a saját viccén Kata.

            Te látod, hogy Nóri ezt nem vette viccnek, sőt. Egyenesen borzasztóan érzi magát. Még magára hagyhatnátok. Mondhatnád, hogy mennetek kell, elrángathatnád a barátnőidet, mégsem teszed. Miért nem?

            – Megesik az ilyesmi – mosolyog Lili. – De tényleg, miért nem mutatod meg ezeket senkinek? Biztosan jók.

            – Állítólag egy csomó író elmebeteg.

            – Kata!

            – Csak viccelek!

            – Sosem szerettem igazán olvasni – vált témát Lili. – De lehet, hogy az írás jobb, mint az olvasás.

            – Lehet – hagyja rá Nóri, és lerí az arcáról, hogy a pokolra kívánja az egész helyzetet.

            – Az olvasás unalmas – legyint Kata. – Meg általában az olvasó emberek is.

            Tudod, hogy Nóri szereti a könyveket. Hiszen minden szünetben olvas valamit, és tudod, hogy Kata előbbi kijelentése rosszul érinti. Kérhetnéd a barátnődet, hogy hagyja abba, de nem teszed. Nem akarod elrontani a hangulatot, hiszen nemrég békültetek ki egy nagyobb veszekedés után.

            – Mint Mészáros tanárnő – tör ki nevetésben Lili.

            – Szerintem nem is látja már a betűket, csak úgy tesz – vigyorodsz el te is.

            Már nem is figyeltek Nórira. Barátnőid látszólag megfeledkeztek a jelenlétéről, és bár te nem, nem emlékezteted őket. Pedig a lány látszólag egyre kellemetlenebbül érzi magát. Miért nem teszel semmit?

            – Egyébként tuti egy könyvhöz menne hozzá, ha tehetné.

            – Másnak nem is kellene. Biztos nem véletlenül nincs férje.

            – Volt, nem?

            – És mégis mi lett vele? Megmérgezte vagy öngyilkos lett?

            Végül Nóri nem bírja tovább, sietve kifizeti a fogyasztását és szinte rohanva távozik a kávézóból. Sietve odaköszön nektek, és te hallod a hangján, hogy a sírás határán áll. Lili és Kata értetlenül néznek össze, nem tudják, mi baja lehet.

            Te sejted. Sejted, hogy valamivel ti borítottátok ki. Utána is mehetnél, hogy elmond, sajnálod, nem akartátok. De nem teszed. Helyette te is értetlen kifejezést varázsolsz az arcodra.

            A következő héten Nóri nem jön iskolába. Kedden az osztályfőnökötök az öngyilkosságának hírével fogad benneteket.

            Való igaz, hogy nem tudhattad, hogy az anyja megmérgezte az apját, és hogy a testvére egy fél éve megvakult. Az is igaz, hogy ezeken a dolgokon nem tudtál volna segíteni.

            És amikor érezted, hogy kiborul tőletek, miért nem álltál le? Miért nem mentél utána? Miért nem kértél bocsánatot? Miért nem mondtad a barátaidnak, hogy elég?

            Mert kényelmesebb volt úgy tenni, ahogy ők. Kényelmesebb volt sodródni az árral, és nem pedig megállni és szembemenni vele.

            És mondd, ért a te kényelmed annyit, mint más élete?