A forksi fészek

→ Faniction és Antifanfiction
→ Novella
→ Supernatural, Twilight
→ Crossover
→ Úgy érzem, teljesítettem szent feladatomat

❖

             – Szóval azt kéri tőlünk, hogy utazzunk át fél Amerikán, kerítsük elő a lányát, söpörjük el a fészket, majd hozzuk haza a lányt?

            A nő a kezeit tördelte. Láthatólag meglehetősen kényelmetlenül érezte magát, ami nem is meglepő, tekintve hogy néhány órája az Egyesül Államok két leghírhedtebb vadászát hívta fel telefonon, mire azok be is állítottak hozzá – magyarázatot követelve, hogy mégis honnan volt a szám.

            Gyorsan elhadarta nekik a teljes történetet, majd áttért a probléma komolyságának hangsúlyozására és annak fejtegetésére, hogy miért van szüksége a segítségükre.

            – Asszonyom, itt szerintem valami félreértés történt – mondta udvariasan, de határozottan a magasabb Winchester. Az alacsonyabb közben olyan arcot vágott, mint aki legszívesebben leszúrná a nőt, amiért feleslegesen ugráltatta őket.

            – Nem történt semmilyen félreértés! – csattant fel Renee. Egészen megfeledkezett zavaráról. – A lányomat valamiféle trükközéssel elcsábította egy vámpír!

            – Akkor miért van még életben?

            – Fogalmam sincs, de ha nem segítenek, valószínűleg már nem sokáig lesz!

            Sam és Dean összenéztek, és ezalatt a fél másodperc alatt mindent elmondtak egymásnak a helyzetről, szavak nélkül. Renee sejtette, hogy tűrőképességük határán állnak, és hogy nem ő az első, aki ezt elérte az imént előadott történettel.

            – Kérem! – szólt a nő, amikor már túl hosszúra nyúlt a csend. – Nem tudok kihez fordulni, és az egyetlen lányom veszélyben van.

            Sam felsóhajtott. Valószínűleg elszámolt magában háromig, mielőtt válaszolt.

            – Rendben, utánanézünk.

            Dean úgy forgatta a szemét a háttérben, hogy egy csodával ér fel, hogy nem szédült bele.

            Renee nem győzött hálálkodni, majd észbekapott és elkezdett képek után rohangálni. Lefirkantotta volt férje és egyben lánya aktuális címét, az előbbi telefonszámát és elhadart minden egyéb információt, amiről úgy gondolta, fontos lehet. Miután ezeket még egyszer megismételte, a Winchesterek szinte menekülésszerűen távoztak, megelőzve az újabb szóáradatot.

            – Szóval, Bella Swan, Forks? – kérdezte húsz perccel később Sam, mikor már mindketten a fekete Impala első ülésén zötykölődtek Washington felé.

            – Nem hiszem el, hogy igent mondtál a nőnek. Valószínűleg az egész család drogokon él, és élénk a fantáziájuk.

            Dean a pokolra kívánta ezt az egészet. Renee felidegesítette, tökéletesen tisztában volt vele, hogy feleslegesen autókáznak, ráadásul még a gyomra is korgott.

            – De lehetséges, hogy igaza van. A volt férje a lányuk naplójából szedte az információt.

            – Ahogyan azt is, hogy ez a bizonyos Edward csillog a napon.

            – Szerintem itt valaki valamit félreértett. Kizárt dolog, hogy ezt valaki leírta – fintorgott Sam. – Értem, hogy a napló személyes dolog, és olyanokat is beleírnak, amit nem mondanának ki soha, de ez úgy értelmetlen, ahogy van.

            – Az egész ügynek nincs értelme – kontrázott azonnal Dean, és felhangosította a zenét. Közben lapos oldalpillantásokat vetett öccsére, reménykedve, hogy nem zavarja annyira a Bon Jovi, hogy kikapcsolja.

            Sam nem zavartatta magát, mivel nem tekintette lezártnak a beszélgetést, egyszerűen túlkiabálta az It’s my life refrénjét.

            – Renee szerint a fészekben hét vámpír van, és egészen békésen megférnek a vérfarkasokkal, de a lánya jelenléte bekevert… Írt ide valamit, amit nem tudok elolvasni. Bella egy – macskakaparás – van.

            – Hadd nézzem! – kapta ki a kezéből Dean a papírt, amit a nő egy az egyben telekörmölt. Sam addig nézte az utat helyette, nehogy nekimenjenek valaminek. – Szerelmi háromszögben. Ez van ideírva.

            – Mi van?

            – Biztos a naplót idézte. Ezek egy figyelemhiányos, drogos csaj szavai.

            Sam ebben a pillanatban döntötte el, hogy élete egyik legrosszabb ötlete volt igent mondani.

            Mikor a testvérek megérkeztek Charlie Swan forksi házához, szakadni kezdett az eső. Az utak valóságos folyóvá változtak, az ember akárhogy meresztgette a szemét, nem látott messzebb a szomszéd utcánál, és ráadásként még a szél is fújt.

            Nem a legmegfelelőbb idő vadászni, de addigra a Winchesterek biztosak voltak benne, hogy itt nem is lesz mire vadászni.

            Charlie, minden eddigi tapasztalatuktól és következtetésüktől függetlenül, egészen normálisnak tűnt. Bocsánatot kért volt neje hisztérikus viselkedéséért és a zavarásért, megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy a lánya valószínűleg pszichiátriai eset, de hát előbb meg kell találni ahhoz, hogy beutalhassák oda. Körbevezette a testvéreket a lakásban, odaadta nekik Bella naplóját, majd megkínálta őket sörrel, amivel azonnal sikerült elnyernie Dean rokonszenvét.

            – „Edward azt ígérte, átváltoztat, de előtte el akar venni feleségül.” – Olvasta fel Sam, amikor elhagyták a Swan-házat, hogy meglátogassák azt a bizonyos Edward Cullent, és lezárhassák végre ezt az egész cirkuszt.

            – A csillogós rész után engem már semmi sem lep meg – vetődött le Dean Baby vezetőülésére. – Mégis miért csillogna egy vámpír? Ha csak nem hempergett meg szurokban és csillámporban, akkor nincs a dologra semmilyen magyarázat.

            – Mert a szurkos dolog megoldás.

            – Legalább elképzelhető.

            Bella szerencsére leírta a naplójába a Cullen-ház pontos elhelyezkedését, ezért elsőre odataláltak. Útközben még meg is álltak egy hamburgerért, majd a hatalmas építményhez érve a biztonság kedvéért felfegyverkeztek.

            Azt meg kell hagyni, hogy ezek a bizonyos Cullenek szeretik a luxust, és pénzük is van rá. A Winchesterek elismerően pillantottak a hegyoldalba épített házat, melynek egyik oldala szinte teljesen ablakokból állt.

            – Vámpír ilyet nem csinál – állapította meg Dean.

            – Csak legyen itt a lány és tegyünk pontot ennek a zagyvaságnak a végére – indult az ajtó felé Sam. Szeme alatt egyre csak nőttek a karikák, és ezzel arányosan a türelme is egyre fogyott.

            Csengőt nem találtak, és a kopogásra senki sem nyitott ajtót. A környék teljesen csendes volt, a fenyők ágai között néha egy-egy mókus tűnt fel, a mostanra elcsendesedett eső szabályos ütemben kopogott a tetőn. Dean gyorsan megunta a várakozást és seperc alatt feltörte a zárat.

            Odabent eleinte nem találtak senkit, pedig körbejárták az egész alsó szintet. Már kezdtek biztosak lenni benne, hogy Cullenék nincsenek is otthon, amikor lábdobogás hallatszott az emeletről.

            Mindketten tudták, hogy ez már jelent valamit. Ha egyszerű emberekről lenne szó, akkor nem akarnák eltitkolni, hogy a házban tartózkodnak.

            Sam már épp a lépcső felé oldalazott, kezében egy kihegyezett karóval, amikor a lábdobogáshoz beszédhangok is társultak.

            – Most komolyan azt hiszed, hogy én hoztam rátok vadászokat? – kérdezte egy felháborodott női hang.  

            – Csendesebben, a jó ég áldjon meg!

            Sam megállapította magában, hogy ezeket nem az eszük fogja megölni, Dean a fejét fogta.

            Végül némán megegyeztek, hogy felmennek az emeletre. Az imént beszélők viszonylag elcsendesedtek, de még mindig határozottan hallatszott a jelenlétük.

            Odafent rögtön az első szoba ajtaja zárva volt. Bent csörömpölés hallatszott, amit rögtön dühös morgás követett:

            – Bella, nézz a lábad elé!

            Dean ebben a pillanatban veszítette el a maradék türelmét is, és öccse tiltakozásával mit sem törődve, egyetlen mozdulattal betörte a faajtót, melynek darabjai szanaszét szálltak a patyolat tiszta lakásban. A helyiségben tartózkodók között Sam azonnal felismerte Bella Swant, aki egy sápadt, vézna srác karjába kapaszkodott.

            Nos, egy valamiben legalább igaza volt a lány naplójának – az előttük álló fiú valóban vámpír volt, még ha nem is a legvérszomjasabb példány, akit a Winchesterek valaha láttak.

            – Hagyjatok minket békén! – sikította Bella. Szemeiben valami őrület-féle fénylett, ami magyarázatott adott a csillogás-dologra és egyéb zagyvaságokra, amiket leírt. Az általa Edwardként emlegetett vámpír fajának egy meglehetősen nyeszlett képviselője volt, haját a legújabb divat szerint lőtte be, vékony, horgas testével úgy hajolt Bella fölé, mint egy keselyű. Az arcán tükröződő pánik sem segített sokat megjelenésén.

            – Bella Swan? – kérdezte Sam, mintha nem lenne teljesen egyértelmű. Szeretett volna biztosra menni.

            – Ki kérdezi? – harciaskodott hisztérikus hangon a lány.

            – Valakik, akiket a szüleid küldtek – vágta rá Dean. – Nem mellesleg ők halálra aggódják magadat érted. Miért vagy egyáltalán itt?

            – Szeretjük egymást! – szólalt meg Edward, és tett egy lépést a Winchesterek felé.

            – Maradj a helyeden, ha jót akarsz! – figyelmeztette Dean, kicsit megemelve a fakarót, hogy egyértelművé tegye, mik lesznek a következményei, ha nem engedelmeskedik.

            Edward azonban elengedte a füle mellett az utasítást.

            – Hagyjatok minket… – kezdte, de már nem tudta befejezni, ugyanis Dean megelégelte a drámájukat és egyetlen határozott, kimért mozdulattal keresztülszúrta a vámpír mellkasát.

            Bella szemei elkerekedtek, egyetlen hangot sem adott ki.

            – Ha tudsz várni egy kicsit, akkor most kikérdezhetnénk, hogy hol a fészek többi tagja – mutatott rá Sam, nem kevés cinizmussal a hangjában.

            – Ha ennek ennyi esze volt, akkor a fészek többi tagja sem lehet valami nagy zseni. Nézz már körül! Ezek jobban elkényelmesedtek, mint az angol királynő.

            – Megöltétek – suttogta Bella. Ennél többre, hála az égnek, nem telt tőle jelenleg. Így legalább egyszerűbb lesz visszahurcolni az apjához, mintha sikítozna és kapálózna.

            – Te vidd le a kocsihoz – mondta öccsének Dean –, én pedig még körülnézek a házban.

            Sam karon ragadta a továbbra is működésképtelen Bellát, és elindult vele az ajtó felé. Már épp átlépett a küszöbön, amikor a lány hirtelen mozdulattal kiszabadította magát és az ablakhoz rohant.

            – Jacob! – visította. A Winchesterek értetlenül néztek össze, majd ők is az ablakhoz siettek.

            – Mégis kinek kiabálsz? – értetlenkedett Sam.

            – Jacob a barátom! – kiabálta a mellkasának a lány, mivel csak addig ért fel a feje.

            – Nincs itt senki – mutatott rá Dean, nem a legszebb stílusában.  

            – Nem ember formában van! – förmedt rájuk Bella. Sam a biztonság kedvéért lefogta a karját, nehogy kiugorjon az ablakon.

            – Bella, az ott egy kutya – sóhajtott, miután jobban szétnézett.

            – Nem igaz! Jacob vérfarkas!

            – Azért egy kutyát még meg tudunk különböztetni egy vérfarkastól – morogta szarkasztikusan a magasabbik Winchester, és kirángatta a lányt a szobából. Mivel most már nem adta magát olyan könnyen, a lépcsőhöz érve egyszerűen felkapta a hátára, mint egy zsákot, kicipelte a házból és betuszkolta az Impala hátsó ülésére.

            – Ha nem maradsz nyugton, utazhatsz a csomagtartóban is – közölte vele, mielőtt rávágta az ajtót.

            Nem telt el két perc, odabentről kiáltozás hallatszott. Sam be akart menni segíteni bátyjának, de épp hogy fellépett a lépcső első fokára, Dean jött vele szembe, kezében vértől csöpögő karóval.

            – Nem rossz. Mennyi volt?

            – Hat. Szóval ha hihetünk a lány naplójának, akkor ezzel a fészekkel meg is volnánk.

            – Remek. Vigyük vissza a csajt az apjához és tűnjünk el innen.

            Bellát végül kénytelen voltak megkötözni, majd, miután ez sem segített sokat a helyzeten, egyszerűen áthelyezték a csomagtartóba.

            – Ilyen puhány vámpírokat még életemben nem láttam – állapította meg Dean, amikor rákanyarodtak a Swan-ház felhajtójára. – Amikor rájuk nyitottam, öten kezdtek el sikítani, és ebből kettő fiú volt.

            – Ráadásul a csajt se változtatták át.

            – Mint valami groteszk, természetfeletti Rómeó és Júlia. „Szeretjük egymást!” Na persze. A szomszéd szobában a fészek többi tagja pont azt próbálta eldönteni, hogy hogyan osszák el a mi Júliánkat.

            Charlie nem győzött hálálkodni, amikor a Winchesterek magukkal rángatták a házba a lányát. Bella olyan arcot vágott, mint aki elfelejtette, hogyan kell gondolkodni – még a száját is nyitva hagyta, úgy bámult maga elé. Néha elmotyogta, hogy „Jacob értem fog jönni”, de ezen kívül semmi aktivitást nem mutatott.

            – Jacob egy kutya – magyarázta Sam Charlie-nak. – A lánya úgy gondolja, vérfarkas, de határozottan egy közönséges német juhásszal van dolgunk.

            – Azt hiszem, legjobb lesz, ha még ma este beviszem a pszichiátriára.

            – Sok sikert kívánunk a későbbiekhez – biccentett Sam, és felrángatta bátyját a negyedik söre mellől, amit megérkezésük óta kapott.

            Gyorsan elbúcsúztak egymástól, Charlie még egyszer megköszönte a segítségüket, majd a Winchesterek visszahajtottak a vámpír-rezidenciához, hogy elássák a hét holttestet.  

            – Egyébként nem fogod elhinni, mit találtam az egyik éjjeliszekrényen – vágta hátba az ásóra támaszkodva pihenőt tartó öccsét Dean, két órával később, amikor a munka felén már túlvoltak.

            – Csillámport? – lihegett Sam.

            – Talált, süllyedt.

            – Viccelsz.

            Dean előkotort a zsebéből egy méretesebb üvegcsét, csurig töltve ezüstszínű, csillogó porral, és nevetve nyújtotta át testvérének.

            – A hideg kiráz a pszicho-vámpíroktól – csóválta a fejét Sam. – Ezt pedig égesd el!

            Már majdnem hajnalodott, mire kiásták a hét gödröt. A Jacobként emlegetett kutyát kiengedték a vasdrótból készült kennelből, a két véres szőnyeget – a csillámporral együtt – elégették, majd izzadtan és kimerültem bevágódtak a fekete Impalába.

            – Akár aludhatnánk is itt – vetette fel két ásítás között Sam. Dean válaszként felhorkant.

            – Nem érdekel, mennyire vagyok fáradt, ahhoz még van elég erőm, hogy felszívódjak innen. Leghamarabb egy állammal odébb vagyok hajlandó megállni.

            Sam tökéletesen meg tudta érteni, így hát nem is tiltakozott, amikor Baby életre kelt alattuk.